Műemlékvédelem

  1. Szódaszórás
  2. Műemlékvédelem

A műemlékeink megóvásához hozzátartozik azok tisztítása is, hiszen a lerakódott szennyeződések kémiai reakciókba lépnek a levegővel, melyek további felületkárosító folyamatokat indíthatnak el. A szódaszórás egy lépésben oldja meg a kérdést.

Műemlékvédelem Műemlékvédelem
  1. Szódaszórás
  2. Műemlékvédelem

A műemlékek védelme minden jó érzésű polgár érdeke. A szobrokra, épületekre lerakódott szennyeződés amellett, hogy nem nyújt szép látványt, de reakcióba lépve a levegővel további felületkárosodást okozhat. Cégünk a korábbi megszokástól eltérően nem homokszórással végzi ezeket a munkálatokat, hiszen az erősen roncsolhatta a felületeket. A szódaszórás egy meglehetősen fiatal, és környezetbarát eljárás, mely semmilyen roncsoló hatással nincs a tisztított tárgy felületére.

A finomszemcsés szódaszórás során a maró szemcséket vízzel vegyítve juttatjuk a felületre. Az eljárás emiatt pormentes, így zárt térben is alkalmazható, másrészt pedig sokkal kevesebb szemcse szükséges a megfelelő hatás eléréséhez, így kivételesen költséghatékony megoldást kínál. Alkalmazásával eltávolítható a rozsda, a graffiti, a por és szmog lerakódás, de tűzkár enyhítésnél a korom és a füstszag is. Rövid határidővel vállaljuk műemlékek megtisztítását, egy lépéses, azonnali eredményt kínáló eljárással.

Forduljon hozzánk!

Cégünk 2 éves tapasztalattal alkalmazza a precíziós szódaszórást, mint felületkezelő eljárást, mely mellett foglalkozunk még homok-, üvegszórással, szárazgőzzel és magasnyomású vízzel történő tisztítással is. Helyszíni kiszállással rövid határidővel vállaljuk megbízását, melyet garanciálisan teljesítünk. Előzetes helyszíni felmérésünk megállapodás esetén ingyenes. Cégünk főként Pest és Fejér megyében végzi tevékenységét, de kérésre az ország bármely területén rendelkezésre állunk. 

Megbízhatóság

Szódaszórással, a roncsolásmentes szemcseszórási technológiával hatékonyan szabadítjuk meg a rozsdától, festéktől, szennyeződésektől. Keressen minket bizalommal!

Minőség és garancia

Cégünk munkatársai évek óta foglalkoznak felülettisztítással, pontosan tudják, mit, hogyan kell csinálniuk a legjobb eredmény elérése érdekében. Munkánkra teljes körű garanciát vállalunk!

Időpont egyeztetés

Ügyfélszolgálatunkat hívhatja munkanap 8:00 - 16:00 között a +36 (70) 310 4734 telefonszámon. Kérjük adja meg nevét, telefonszámát, címét és igényeit. Használhatja ajánlatkérő űrlapunkat is.

Miben más a szódaszórás?

A szódaszórás egy korszerű, kíméletes felülettisztítási eljárás. Más tisztító eljárásokkal szemben a szódaszórás során nem alkalmazunk semmilyen vegyszert, így maga a tisztítás környezetkímélő és ártalmatlan folyamat, ezért a szabadban is végezhető. A szódaszórás másik nagy előnye, hogy a felület károsítása nélkül távolít el minden szennyeződést vagy nemkívánatos anyagot, mint például algát, vízkövet, rozsdát, festáóéket és kormot. Alkalmazható műanyag, plexi, kerámia, fa, rozsdamentes acél, alumínium vagy üvegfelületen is. 

**DYNAMIC01**

Műemlékvédelem árak

Mint a legtöbb szolgáltatás, a szódaszórást is egyedi igények alapján, személyre szólóan kell kivitelezni. Éppen ezért minden esetben szakemberünk felkeresi Önt személyesen és felméri pontos igényeit, a kezelendő felület méretét, és közösen eldönthetik, milyen technológiával célszerű elvégezni a felülettisztítást.

A felmérés végén szakemberünk ajánlatot ad önnek, mely után Ön eldöntheti, hogy hogyan szeretne tőlünk szolgáltatást igénybe venni. Általánosságban elmondható hogy a megkereséstől számítva 72 órán belül kiszállunk, és letakarítjuk a felületet.

Hívjon minket mobil szódaszórásért! +36 (70) 310 4734

Szódaszórás online ajánlatkérés
**DYNAMIC02**
**DYNAMIC03**

Szeretne többet tudni?

Cégünknél nem kisebb célt tűztünk ki magunk elé, minthogy a piacon fellelhető legszínvonalasabb szolgáltatást dolgozzuk ki a szódaszórás és felülettisztítás üzletágában. Helyszíni felméréssel, vagy akár műhelyi munkával szabadítjuk meg a nem kívánt szennyeződésektől, úgy, hogy a környezetet is kíméljük.

+36 (70) 310 4734

Minden munkatársunk magas színvonalú szakmai képesítéssel és nagymértékű tapasztalattal rendelkezik, mindannyian hivatalosan minősített gázkészülék-szerelők, de ami talán még fontosabb, nem csak szakmailag, emberileg is megbízható személyek.

Ajánlatkérés

Kiszállást és felmérést vállalunk elsősorban Közép-magyarországon,
Fejér megyében, Budapesten és Pest megye területén.

Ha ön máshol szeretné Műemlékvédelem szolgáltatásunkat igénybe venni, akkor érdeklődjön ügyfélszolgálatunkon.

Szentendre, Pilisszentlászló, Budakalász, Pomáz, Csobánka, Szigetmonostor, Leányfalu, Pócsmegyer, Tahitótfalu, Tahitótfalu, Dunabogdány, Kisoroszi, Visegrád, Visegrád, Dömös, Pilismarót, Érd, Sóskút, Pusztazámor, Budaörs, Törökbálint, Diósd, Biatorbágy, Herceghalom, Bicske, Óbarok, Csabdi, Mány, Szár, Újbarok, Szárliget, Páty, Zsámbék, Tök, Perbál, Pilisjászfalu, Piliscsaba, Solymár, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Tinnye, Telki, Remeteszőlős, Etyek, Budakeszi, Budajenő, Nagykovácsi, Pilisszántó, Üröm, Pilisborosjenő, Pilisszentkereszt, Pilisszentkereszt, Gödöllő, Szada, Veresegyház, Erdőkertes, Valkó, Vácszentlászló, Zsámbok, Isaszeg, Dány, Pécel, Dunakeszi, Göd, Sződliget, Sződ, Csörög, Csömör, Nagytarcsa, Kistarcsa, Kerepes, Kerepes, Mogyoród, Fót, Csomád, Őrbottyán, Vácrátót, Váchartyán, Kisnémedi, Püspökszilágy, Vácduka, Aszód, Kartal, Verseg, Kálló, Erdőkürt, Erdőtarcsa, Iklad, Domony, Galgamácsa, Vácegres, Váckisújfalu, Bag, Hévízgyörk, Galgahévíz, Tura, Monor, Péteri, Vasad, Csévharaszt, Monorierdő, Pánd, Káva, Bénye, Gomba, Vecsés, Üllő, Gyömrő, Ecser, Maglód, Mende, Sülysáp, Sülysáp, Kóka, Úri, Tápiószecső, Tóalmás, Tápióság, Szentmártonkáta, Szentlőrinckáta, Ráckeve, Lórév, Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Szigetcsép, Szigetszentmárton, Szigetújfalu, Szigetbecse, Makád, Dunaharaszti, Taksony, Dunavarsány, Délegyháza, Áporka, Majosháza, Kiskunlacháza, Dömsöd, Apaj, Bugyi, Alsónémedi, Gyál, Felsőpakony, Ócsa, Inárcs, Kakucs, Újhartyán, Dabas, Dabas, Tatárszentgyörgy, Hernád, Örkény, Pusztavacs, Táborfalva, Dunaújváros, Dunaújváros, Nagyvenyim, Mezőfalva, Daruszentmiklós, Előszállás, Nagykarácsony, Baracs, Baracs, Kisapostag, Perkáta, Szabadegyháza, Sárosd, Hantos, Nagylók, Százhalombatta, Ercsi, Iváncsa, Beloiannisz, Besnyő, Adony, Kulcs, Rácalmás, Tárnok, Martonvásár, Tordas, Gyúró, Ráckeresztúr, Baracska, Kajászó, Vál, Kápolnásnyék, Pázmánd, Vereb, Velence, Gárdony, Gárdony, Gárdony, Pusztaszabolcs, Esztergom, Esztergom, Dorog, Kesztölc, Leányvár, Piliscsév, Csolnok, Dág, Sárisáp, Nagysáp, Bajna, Epöl, Máriahalom, Úny, Annavölgy, Tokod, Tokodaltáró, Bajót, Tát, Mogyorósbánya, Nyergesújfalu, Lábatlan, Süttő, Neszmély, Dunaalmás, Vác, Nőtincs, Ősagárd, Felsőpetény, Kosd, Rád, Penc, Csővár, Keszeg, Alsópetény, Nézsa, Legénd, Verőce, Kismaros, Szokolya, Kóspallag, Nagymaros, Zebegény, Szob, Márianosztra, Ipolydamásd, Letkés, Ipolytölgyes, Nagybörzsöny, Vámosmikola, Tésa, Perőcsény, Kemence, Bernecebaráti, Szendehely, Berkenye, Nógrád, Diósjenő, Borsosberény, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Hont, Patak, Dejtár, Rétság, Tereske, Bánk, Romhány, Kétbodony, Kisecset, Szente, Szátok, Tolmács, Horpács, Pusztaberki, Érsekvadkert, Balassagyarmat, Ipolyszög, Patvarc, Ipolyvece, Őrhalom, Hugyag, Csitár, Iliny, Nógrádmarcal, Cserhátsurány, Herencsény, Csesztve, Galgagyörk, Püspökhatvan, Acsa, Nógrádsáp, Galgaguta, Bercel, Vanyarc, Nógrádkövesd, Szécsénke, Becske, Magyarnándor, Cserháthaláp, Debercsény, Terény, Szanda, Mohora, Szügy, Cegléd, Tápiószentmárton, Nyársapát, Csemő, Pilis, Nyáregyháza, Újlengyel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Mikebuda, Ceglédbercel, Cegléd, Abony, Kőröstetétlen, Jászkarajenő, Törtel, Nagykőrös, Kocsér, Nagykáta, Tápióbicske, Farmos, Tápiószele, Tápiógyörgye, Újszilvás, Tápiószőlős, Tatabánya, Gyermely, Szomor, Vértessomló, Várgesztes, Tarján, Héreg, Vértestolna, Tardos, Tata, Baj, Vértesszőlős, Oroszlány, Környe, Kecskéd, Kömlőd, Dad, Bokod, Szákszend, Császár, Vérteskethely, Bakonysárkány, Aka, Kisbér, Kisbér, Ászár, Kerékteleki, Bársonyos, Bakonyszombathely, Bakonybánk, Réde, Ácsteszér, Csatka, Súr, Tata, Szomód, Dunaszentmiklós, Kocs, Naszály, Komárom, Komárom, Mocsa, Komárom, Almásfüzitő, Ács, Nagyigmánd, Bábolna, Tárkány, Bana, Tárkány, Csép, Ete, Kisigmánd, Csém, Budapest, I. kerület, II. kerület, III. kerület, IV. kerület, V. kerület, VI. kerület, VII. kerület, VIII. kerület, IX. kerület, X. kerület, XI. kerület, XII. kerület, XIII. kerület, XIV. kerület, XV. kerlet, XVI. kerület, XVII. kerület, XVIII. kerület, XIX. került, XX. kerlület, XXI. kerület, XXII. kerület.